Flesh - N.A.P.

Flesh – N.A.P

Azóta a showműsor óta gondolkodom azon, amit mondtál… Egyszerűen nem megy ki a fejemből. Tényleg ez lenne az, amit mindenki köztünk lát? A telefonodon lévő képeket még megértem, mert nekem is vannak. Rólad, Rickyről, Changjoról… De amit mondtál, vagyis, inkább, amit a műsorvezetők mondogattak nevetve, viccelődve… A megszállottam vagy? Tényleg? Ez lenne a piszkálódásaid mögött?

Emiatt vetemedtem ma délután arra, hogy elolvassak néhány fanfictiönt. Nem is voltak olyan rosszak, vicces, hogy egynémelyik rajongónknak milyen jó szeme van. Chunji és L.Joe viszonya mondjuk elég nyilvánvaló. És a kettőnkről szóló sztorik… Vajon a valóságban is megtennéd mindazt velem, amit az írásokban?

~

Én tiszta őrült vagyok, de ezt most meg kell tennem! És ma esélyem is van rá, mivel a két maknaénk showfelvételen van, L.Joe és Chunji pedig „házon kívül”. A szobádban állok, félig a sötét takarásában, és várom, hogy hazaérj. A fejemben már izgalmas képek kezdenek röpködni, és most végre szabadon engedhetem magam. Megtudhatom, mit is érzel. Tetszik a gondolat, hogy esetleg te és én… együtt vagyunk. Már remélem, nem kell sokat várnom.

Kattan a zár, nyílik a bejárati ajtó.

-Megjöttem! – hallom meg a hangodat. Tompa puffanás jelzi, hogy a táskád az előszoba padlóján landolt. – Niel, itthon vagy?

Nem válaszolok, nem akarom elrontani a meglepetést. Hagyom, hadd sétálj be a házba. Lassan nyílik a szobád ajtaja, majd te is belépsz.

-Hol a fenében van ez a srác… - Elmosolyodom a hanghordozásodon, majd behajtom utánad az ajtót. A zajra megfordulsz, így pont farkasszemet nézünk.

-Meglepetés – húzom még szélesebb mosolyra a számat, és teszek egy lépést feléd.  Megleptelek, látom az arcodon, és fogalmad sincs, mit tervezek. Az biztos, hogy őrültség, de ma lehetünk egy kicsit őrültek, csak a móka kedvéért. Ne fogjuk vissza magunkat.

-Miért nem válaszoltál, amikor hívtalak? – Próbálod leplezni a zavarodat? Édes, de nem válaszolok, csak még közelebb lépek, egészen addig, amíg már előtted nem állok. Felnézek rád, mélyen a szemedbe. Már a pillantásod is gúzsba köt. Lehet, hogy csak a fanfictionök izgattak fel ennyire, de ahogy itt állsz előttem, és engem nézel… Megvadítasz.

Egy ujjammal végigsimítok a mellkasodon lentről fölfelé, majd megragadom a lazán megkötött nyakkendődet, és még közelebb rántalak magamhoz. Már nem látok értetlenséget a szemedben, csak vársz. Várod, hogy mit csinálok legközelebb. Mi legyen a következő lépés?

Az arcom csak milliméterekre van a tiédtől, és miközben még mindig mélyen a szemedbe nézek, lassan végignyalok kiszáradt ajkaimon. Tetszik neked a mozdulat, látom az arcodon. Óvatosan elkezdek hátrafelé lépkedni, az ágy felé, téged is magammal húzva, majd kényelmesen elhelyezkedek rajta. Széles, hívogató terpeszt nyitok a lábaimmal, és végigsimítok magamon.

-Mire vársz? – kérdezem mosolyogva, és beharapom az alsó ajkamat. Egy furcsán vadító gondolat ugrik be: Kikötözhetnél az ágyhoz, vagy legalább a kezeimet kösd össze… Mondjuk a nyakkendőddel. A gondolattól még szűkebb lett a nadrágom. Már nagyon nem kellene, hogy rajtam legyen.

Hatalmasat nyelsz, majd egy bizonytalan lépést teszel felém. Egy utolsó pillantással adom a tudtodra: Én kész vagyok rá… Rád.

A tested hirtelen csapódik az enyémnek, ahogy szinte önkívületben veted rám magad, és nekem esel. Igyekezlek minél közelebb húzni magamhoz, minél több helyen hozzád érni, hogy teljesen a tied lehessek. Tetszik ez a vadság, ez az erő, ami most előbukkant belőled, és még többet akarok! A kezeimet a tarkódra csúsztatom, és a nyakamhoz vezetlek. Egyszer-kétszer végignyalintasz rajta, kóstolgatva az ízem, majd egy pillanattal később már a fogaidat érzem meg, ahogy belém mélyednek.

Hangosan nyögök fel a kéj és a fájdalom összejátszásától, majd lihegve fordítom ki még jobban a nyakam, hogy még több felületet kínáljak fel neked. Közben szépen fokozatosan vetkőztetjük egymást, amíg végre mindkettőnkről lekerülnek a ruhák. Te egyre mélyebben marsz belém, két kezed a fenekemen. A lábaim a derekadat ölelik, kezeim a hátadat karmolásszák, szinte érzem a vöröslő csíkokat, amiket a bőrödön hagyok.

Nem hagysz nyugtot nekem, egy pillanatra sem, határozott mozdulattal fordítasz meg, és húzol fel térdelő pozícióba. Közelebb tolsz a falhoz, hogy annak támaszthassam neki a kezeimet. Hátra akarnék pillantani, hogy a szemedbe nézhessek, de te már neki is kezdtél a kínzásomnak. Érzem, ahogy az ajakaidat és a nyelvedet végigvezeted a gerincem mentén, és minél lejjebb érsz, egyre jobban nyögdécselek. Amikor a kezed és a nyelved érzékeny pontokra találnak, halkan felsikkantok, amit szinte azonnal követ egy hangosabb is, ugyanis a combomban érzem a fogaidat.

-Hyung… ah-… Még! – egy mosollyal nyugtázod a könyörgésem, és már világos számodra: vadul szeretném… Veled! Préseld a tested az enyémhez, vérezzek a fogaid nyomán, érd el, hogy a vágytól fűtve már csak azt bírjam nyögni: MÉG!

Ismét a hátamon találom magam, széthúzod a lábaimat, és ragadozó mozdulattal közéjük fekszel. A combomon ott ég vörösen előbbi támadásod helye, itt-ott még fénylik, ahogy végignyaltad. Most viszont nem a lábam a célpontod. A legérzékenyebb pontomat kényezteted, hol gyengéden, hol vadabbul. Amikor ott is megérzem a fogaidat, végigfut a hátamon a hideg, a gerincem ívben feszül, és felnyögök.

-Na, mi az? – nézel rám mosolyogva. – A kis kéjenc nem bírja visszafogni a hangját?

Megragadom a fejed és a hajadba markolva felhúzlak magamhoz.

-Ha nem tetszik, fogd be a szám valamivel – suttogom, de te válaszul csak rámmarkolsz, ami miatt egy újabb nyögés szalad ki belőlem.

-És mi van, ha én hallani akarom? – Újabb véres, fájdalmas, kéjes csók a nyakamba. Alig vagyok magamnál, amikor válaszolok.

-Akkor csak folytasd! Szoríts magad alá érd el, hogy sikítsak, vigyél el a végletekig, hadd könyörögjek még többért.

Ebben a pillanatban szakad el nálad a cérna, végignyalsz az ujjaidon, és kapkodva elkezdesz tágítani. A fájdalmas, feszítő érzésbe viszont olyan kéj is belekúszik, ami minden szenvedést megér. Érzem, ahogy a vér száguld az ereimben, és azt is, ahogy az első ujjadat egy második és egy harmadik követi. Egy türelmetlen csípőmozdulattal tudatom veled, hogy már mást akarok a testembe.

Pár másodperccel később megérezlek magamban, és amikor mozogni kezdesz, szinte állatiasan nyögünk fel mindketten. A kezeim elkalandoznak a testemen, beletúrnak a hajamba, a körmeim végigkarcolják a nyakamat, a mellkasomat, a hasamat, miközben te ritmikusan mozgatod a csípődet, a legszexibb, és legőrjítőbb dolgot téve ezzel, amit valaha csináltál, miközben mindkettőnket sodorsz a végletek felé. A kezeim végre rátalálnak a testedre, elidőznek a kockás hasadon, a kidolgozott mellkasodon, majd a fenekedre csúsznak, hogy még gyorsabb mozgásra ösztönözzön. Egy mély lökésed után csillagokat látva adok ki magamból egy olyan eszelős hangot, ami sokkal másabb volt, mint az eddigiek. Ez mélyről jövő, bizsergető, elementáris erejű kifakadás volt. Egymás után, újra meg újra eltalálod bennem azt a pontot, miközben a mozgásoddal szinkronban kényeztetsz. Nem kell sok idő, hogy megadjam magam neked, és egy utolsó, mély nyögéssel elernyedjek alattad. Pár lökés után te is követsz, majd mellém zuhanva átkarolsz. Együtt fekszünk kábultan, a gyönyörtől megrészegülve. Amikor egy kicsit magunkhoz térünk, egymásra pillantunk, majd kivörösödött, izzadt arcod láttán elmosolyodom.

-Legközelebb te fogsz feküdni. Mert lesz legközelebb – mondom még szélesebb mosollyal.

-Alig várom – vigyorodsz el te is, majd magadhoz vonsz egy mély, szenvedélyes csókra.

~

Néhány nappal később a közönség előtt a színpadon hülyéskedik a banda. A tömeg a nevemet kántálja. Rejtve rád pillantok, majd a tekintetem elkapva elkezdek körözni a csípőmmel. A reakció egyik részről sem marad el. A többiek nevetve tapsolnak, a tömeg visítozik, te pedig… Az arcomat takarod el, majd rácsapsz a fenekemre.

-Fejezd már be! – sziszeged.

Nagyon is jól tudom, mit váltok ki belőled ezekkel a mozdulatokkal, és hogy ilyenkor mi jár a fejedben: ”Ezt a pillantást csakis én láthatom.”

Lee Taemin ♡♥♡

Random rajz tanulas kozben...

Personal Star 1. fejezet

Hát, itt is lenne az egyik ficem, amit írok. Ez még a Jrock/Kpop kategóriába tartozik, és ez is Boys Love témájú lesz, tehát az erre allergiásak AZONNAL hagyják el a szobát! ^-^

Personal Star

1.fejezet – Első pillantás

Újabb nap, újabb kliens. Nem véletlenül választottam ezt a munkát hivatásomnak. Szeretek új embereket megismerni, és fényképezni, így nem sokat gondolkodtam a fotós szakmán.

A modelljeim legtöbbje profi, tudják, mit kell tenniük, és, hogy én mit várok tőlük, de azzal is tisztában vannak, hogy a kemény munkáért cserébe tökéletes eredményt mutatok fel. Choi Minho precíz, nagy gonddal készített képei tettek híressé rengeteg – mára profi – modellt. Így most már mindenhova hívnak kattintgatni, és nagyon sokféle felkérést kapok. A menedzserem, Onew sorban kapja a leveleket. Nagyon elégedett vagyok magammal. És hiába a sok elkényeztetett sztárocska, azért mégiscsak azt csinálom, amit szeretek, és ez a fontos, nem?

- Jól van, Jessica, szép munka volt. Végeztünk is – pillantok fel a kamerám kijelzőjéről.

Jessicát már régóta ismerem, az első kuncsaftjaim egyike, és saját bevallása szerint nem bízná másra a portfóliója elkészítését, ugyanis egy amerikai ügynökség ajánlott neki munkát, és kértek róla új képeket.

- Köszönöm szépen, Minho. Akkor nem lesz gond, holnapra készen lesznek?

- Igen. Megcsinálom a retusálást, és délelőtt át is küldöm. Te pedig kiválogatod azokat, amiket ki szeretnél nyomtattatni.

- Hálám üldözni fog! – ölel át.

- Semmiség, remélem külföldön is sikered lesz.

Miután elköszönünk egymástól, és Jess elmegy, én gyorsan összepakolok, és indulnék haza, de Onew megállít.

- Figyelj csak, Minho, holnaputánra van valaki beírva?

- Tudtommal nincs, de te vagy a menedzser, te tartod számon az ilyeneket – nevetek, mire bólint.

- Jó, jó, én is így emlékeztem, csak gondoltam megkérdezem, mert akkor jönne egy fiatal srác.

- Egy fiatal srác?

- Igen, húsz éves. Pár éve fedezte fel az egyik énekeseket szponzoráló cég, és most csinálnának róla egy új fotósorozatot.

Szóval egy újabb énekes… Kár érte. Valószínűleg tök normális, kedves srác volt, de mostanra minden bizonnyal már elszállt magától, és egy narcisztikus, felfuvalkodott hólyag lett belőle. Nem ő lenne az első ilyen, de egy szót sem szólok, nem az én dolgom.

- Mikor jönne?

- Délelőtt. Délután interjúja lesz.

- Részemről rendben van – vonok vállat, mire Onew előveszi a telefonját, és pötyögni kezd.

A műteremből kilépve Kibum vár, a stylist.

- Onew neked is szólt a kis énekesről? – kérdezi, minden kertelés nélkül.

- Aha. Neked nem gond?

- Dehogy is. Mit tudunk róla?

- Gyakorlatilag semmit, csak azt, hogy húsz éves.

- Ajh, olyan fiatal? – szőke stylistom csalódott arca láttán nevetésben török ki.

- Hát, ez van. Lecsúsztál róla. Majd legközelebb – veregetem meg a vállát.

Sosem ítéltem el Kibumot azért, mert a fiúkat szereti, elvégre a munkám során nem egyszer tapasztaltam már, hogy a szépség nemtől abszolút független.

- Mára végeztünk? – kérdezi nyújtózkodva Kibum.

- Igen – pillantok az órára. – Már éppen itt az ideje, lassan fél tíz. Holnapután találkozunk, élvezd ki a vasárnapodat! – intek kedvenc stylistomnak, majd felkapom a kabátomat, és elindulok kifelé az épületből.

Hazaúton nem sok minden jár a fejemben, inkább az alvásra próbálok ráhangolódni. Ez viszonylag gyorsan sikerül. Amint hazaérek, gyorsan lezuhanyozom, és szinte közvetlenül azután, hogy befekszem az ágyamba, elalszom.

Másnap viszonylag sokáig alszom. Tíz órakor kecmergek ki a hálószobából, és kapcsolom be a gépemet. Gyorsan átretusálgatom Jessica képeit – szerencsére nincs sok dolgom velük –, és átküldöm neki.

Megnézem az e-maileimet, hátha jött új, bár nem várok senkitől. Ahogy sejtettem, csak Onew-tól érkezett egy, még hajnali negyed egykor, az is csak a fotózás részleteit taglalja. Egyszerű, kopottas háttér, antik hatású, vöröses bőrfotel, égősor… Mi a bánatot akarnak ezek? Semmi ésszerű koncepció, csak valami random hülyeség? Kíváncsi vagyok, Kibum mit kapott a ruhákkal kapcsolatban.

Hogy legyen valami ihletem, a neten próbálok keresni olyan képeket, amik hasonlítanak a fejemben megjelenő kompozíciókhoz. Leginkább bútorokat keresgélek. Hmm, ez a fotel például hasonlít ahhoz, amit még régebben egy vámpíros fotósorozathoz használtunk, bár az talán egy kicsit kopottabb… Nem baj, az tökéletes lesz. Igaz, fogalmam sincs, hogy ők hogy gondolták. Ha legalább ismerném az énekest… Megpróbálhatnám a vonásaihoz igazítani a terveimet.

- Eh, nem segítenek túl sokat…

Ebben a pillanatban megkordul a gyomrom. Hát persze, enni is kéne. Gyorsan rendelek valamit a kedvenc éttermemből, majd kikapcsolom a gépem, és inkább beülök a tévé elé, amíg megjön az ebédem.

Alig kell fél órát várnom, máris élvezhetem a finomságokat, ez van, ha az ember törzsvendégnek számít.

Ebéd után újból megpróbálom összeszedni a gondolataimat, lejegyzetelni őket, valamint lelkiekben felkészülök, hogy egy hisztis, primadonnát játszó, egoista srácot kell rávennem az együttműködésre.

Ezekkel a gondolatokkal merülök álomba.

~

Reggel az ébresztőmre kelek, mint minden munkanapon. Leállítom, majd kikecmergek az ágyból, lezuhanyozok, felöltözök, és megiszom a reggeli kávémat. Szokásos reggeli rutin. Amit viszont furcsállok, hogy, bár hétfő van, semmi nem sikerült eddig rosszul. Normális esetben már eltörtem volna három bögrét, elszakítottam volna valamit, bevertem volna a lábamat, és magamra borítottam volna a frissen főzött kávét. Középiskola óta ősi ellenségek vagyunk a hétfővel, pont ma adná meg magát?

Negyed óra múlva már – csodával határos módon – az autómban ülök, ami minden gond nélkül elindul, ráadásul még a szokásos reggeli dugókat is elkerülöm (pedig nyolc óra felé jár az idő).

- Na jó, ez már gyanús. Valami tuti balul fog ma elsülni.

A műterem előtt még utoljára ellenőrzöm, mindent bepakoltam-e. Miután látom, hogy semmi nem hiányzik, elindulok befelé, ahol már Kibum vár.

- Jó reggelt, Minho-hyung!

- Neked is. Meglepő módon, most jó is, nem csak reggel.

- Hétfő ellenére?

- Ja – bólintok. – De, ami késik, nem múlik.

- De bölcs vagy – nevet, majd visszafordul a cuccaihoz, és rendezgetni kezdi őket, én pedig bevonulok a műterembe, és elkezdem beállítgatni a fényképezőgépemet.

Pár perccel később Onew csatlakozik hozzám, miközben pár staffos srác a kellékeket rendezgeti.

- Megérkezett a kliens. Kibum most csinosítja, bár nem igazán van rá szüksége…

- Onew, mindenki szép, aki sztár – mondom flegmán. – A közönség csak a tökéletes emberekért rajong, ezek a cégek pedig azt a látszatot keltik, hogy a sztárjaik tökéletesek. Pedig te tudhatnád, hogy senki nem az.

- Majd kíváncsi leszek, mit mondasz, amikor meglátod őt.

Erre nem válaszolok, csak megvonom a vállam. Én igyekszem a személyiséget is figyelni a modellekben, az embert a maszk mögött. Ez szerencsére sokszor sikerül, így viszonylag könnyedén ki tudom ismerni az embereket. Apró gesztusok, beszédstílus, a többi emberrel szembeni viselkedés… Mind rengeteget elmond az adott emberről.

Alig fél óra múlva már minden készen áll a fotózásra. A berendezés kellemes hangulatúra sikerült, a mennyezetről égősorok lógnak lefelé, és a gépemet is beállítottam.

- Akár jöhet is – mondom az egyik segédnek, aki erre bólint, és szalad, hogy szóljon Kibumnak, hogy lassan fejezze be a szöszmötölést. Így is, úgy is retusálva lesz a kép, minek egy kiló smink?

Két perccel később nyílik az ajtó, és Onew nyomában megérkezik a…

- Minho, csukd be a szád, különben belerepül a légy – súgja Kibum, aki időközben valahogy mellem keveredett, de csak tompán hallom a szavait.

Te jó ég, ez a fiú a legszebb lény, aki valaha láttam. Csinos, fiatal arcát hosszú, világosbarna haj keretezi. Félénken mosolyogva takargatja magát, ugyanis Kibum csak egy fehér leggingset és egy sötét, átmenetes rövidnadrágot adott rá, trikót, vagy pólót nem.

Megbabonázva meredek a szépségre, alig fogom fel, hogy előttem áll, és a kezét nyújtja felém. Végre magamhoz térek, és meg tudok szólalni.

- Nagyon örülök, hogy végre személyesen is találkozhatunk. A nevem Choi Minho.

- Én is örülök, már sokat hallottam magáról. Én Lee Taemin vagyok. Remélem, jól tudunk majd együtt dolgozni.

- Kérem, nyugodtan tegezzen – mondom zavartan, elvégre az eddigi munkatársaim mind tegeztek, mert vagy idősebbek, vagy velem egykorúak voltak – na, nem mintha öreg lennék. Vagy csak szimplán lenézőek voltak.

- Akkor viszont te is – mosolyodik el.

Uramisten, még soha nem láttam ilyen gyönyörű mélybarna szemeket. Pont olyan a színe, mint a csokoládénak. Talán kicsit sok ideig merültem bele Taemin szemeibe, mert a mellette álló, kábé velem egykorú férfi megköszörüli a torkát.

- Elnézést – mondom zavartan, majd neki is kezet nyújtok. – Choi Minho, nagyon örvendek.

- Én is örülök, Kim Jonghyun vagyok, Taemin menedzserének asszisztense. A menedzser úr rendkívül sajnálja, de nem tudott eljönni, de sok sikert kíván. Én magam már láttam pár munkáját, igazán remekül dolgozik.

Barátságos, nyílt tekintettel néz rám, még akkor is mosolygott, amikor a torkát köszörülte, mintha szórakoztatná, amit lát.

- Öhm, akkor kezdjük is el a fotózást – fordulok Taemin felé, aki bólint és az alsó ajkát beharapva belép a díszletek közé.

Nahát, először is: halihó! ^-^ Leginkább azért hoztam létre ezt az oldalt, hogy feltöltsem a fanfictionokat, amiket írok, és egy-két rajzomat. Az előbbiekből kiderül, hogy művészpalánta vagyok, de nem komoly szinten. Csak hobbiból írogatok, és gondoltam, hátha van valamelyikre kereslet... Remélem a továbbiakban jól fogja érezni magát az, aki idevetődött ^-^ ( WARNING: erős Jrock- és Kpop-mánia várható, senki lelki épségét nem garantálom xD)